Rendszerüzenet
Mi tudjuk hová tartunk!

Mi tudjuk hová tartunk!

Határozott céljaink, tudatos elképzeléseink vannak a jövőt illetően, s reményeink szerint együtt, közösen olyan erőket mozgathatunk meg, melyre külön-külön képtelenek lennénk.

biztositokat-rohamoztak-meg-a-magyarok-a-koronavirus-miatt-ezt-kerestek-ennyien-penzcentrum-cikk

2020.11.19

Biztosítókat rohamoztak meg a magyarok a koronavírus miatt: ezt keresték ennyien - Pénzcentrum cikk

A világméretű koronavírus-járvány hatása a magyar biztosítási piacon is meglátszik. Az életbiztosítási üzletág, ha nem is sokkal, de azért mind darabszámban, mind értékben csökkent 2019-hez képest. A gödörből azonban szép lassan kezdenek kilábalni a biztosítók, sőt kirajzolódott az a kép is, hogy az egészségbiztosítások száma még meg is ugrott a pandémia legsúlyosabb időszakaiban. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos adatai szerint a biztosítások életági termékeinél 2020. második negyedévében az összes szerződésszám 2 348 768 volt, ehhez képest 2019-ben, ugyanebben az időszakban 2 391 140 darab. A különbség tehát alig több mint 42 ezerrel a 2019-es évé. A statisztika tehát arról árulkodik, hogy 1 év leforgása alatt csekély, valójában

kevesebb mint két százalékkal csökkent Magyarországon az életági termékek szerződés száma.

Ennek a csökkenésnek a túlnyomó része ráadásul az egyszeri díjas termékeknél jelentkezett, amihez képest a rendszeres díjas szerződések száma jóval stabilabbnak mondható. Számokban mindez a következőt jelenti:

  • 2020. II. negyedév, folyamatos díjas szerződések száma: 2 033 923
  • 2019. II. negyedév, folyamatos díjas szerződések száma: 2 035 253
  • 2020. II. negyedév, egyszeri díjas szerződések száma: 314 863
  • 2019. II. negyedév, egyszeri díjas szerződések száma: 355 887

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idei évi időszakról azt közölte, hogy a járvány minden biztosító számára rendkívüli helyzetet teremtett, bár a szektort összességében eddig kevésbé érintette a válság. Ezen belül az életbiztosításoknál igencsak keresett volt az online kötés, ez szinten is tudta tartani a kötések számát.

Ezen felül a biztosítók úgy látják, a magyar ügyfelek nagyon tudatosak, egyelőre nincs drámai pénzkivonás a biztosításokból. Erre magyarázatként szolgálhat a szövetség szerint, hogy hazánkban rendkívül magas készpénztartás jellemző, így elsőre ahhoz nyúlnak az emberek. Ezzel együtt a MABISZ megjegyzi,

bőven lenne még hova fejlődni élet-, illetve nyugdíjbiztosítások tekintetében, hiszen számos felmérés alapján elég komoly a lemaradásunk Európán belül (...)

A teljes ágazati statisztikákon túl, a Pénzcentrum kíváncsi volt arra is, hogy az életbiztosítások területén a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező biztosítók egyenként, saját magukra vetítve hogyan értékelik a mostani, koronavírus-válságos időszakot, illetve hogy a jövőbe tekintve, mit várnak a 2021-es évtől.

Hirtelen sokk

Az NN biztosító azt közölte lapunkkal, hogy az ő történetükben 2019 kiemelten sikeres év volt, és ehhez képest 2020-ban ismét rekord évkezdést láttak az első hónapokban.

Ezt az év eleji lendületet természetesen nálunk is visszavetette a pandémia Magyarországra történt begyűrűzése

- mondta el a Pénzcentrumnak Sárvári Marcell, a biztosító vállalati kommunikációs menedzsere, aki hozzátette, a váratlan helyzetre gyorsan kellett reagálniuk. Ennek érdekében bevezették például a 100 százalékban érintésmentes, digitális értékesítési folyamatukat, illetve fontos újításokat eszközöltek az értékesítési hálózatukban, és a termékeikben is. Ezzel sikerült elérniük, hogy 2020 októberére behozták a 2019-es értékesítési eredményeiket.

Posta Biztosító megkeresésünkre azt mondta el, némi visszaesést láttak az életbiztosítások kötési darabszámában idén március-november között. Ami náluk leginkább a folyamatos díjas életbiztosítások terén volt tetten érhető.

Groupama 2019 vs. 2020 március-november időszakára a megtakarítások oldalán kismértékű csökkenést tapasztalt, amelyet náluk a kockázati biztosítok növekedése kompenzálni tudott. Mindehhez hozzátették,

alapvetően két ellentétes irányú hatást figyeltünk meg. Voltak ügyfelek, akik a járvány gazdasági hatásai miatt nem volt lehetőségük akár megtakarítási, akár kockázati életbiztosítást kötni, míg az ügyfeleink másik csoportja épp amiatt határozta el magát, hogy életbiztosítást kössön, mert szembesült azzal, hogy milyen jelentősége van a felhalmozott megtakarításnak egy váratlan helyzetben vagy anyagi segítségnek egy nem várt egészségromlás vagy akár tragédia esetén

- mondta el megkeresésünkre Hirmanné Czakói Andrea, a biztosító pr főmunkatársa.

A témával kapcsolatban a Generali azt közölte a Pénzcentrummal, hogy 2020. március-november között, 2019 azonos időszakához képest kockázati és megtakarítási termékeik esetében is csökkenést tapasztaltak. Kockázati termékeik esetében a biztosítási díj kapcsán 4,6 százalékos, darabszám esetében pedig 13 százalékos csökkenést mértek. Ezen felül megtakarítási termékeik esetében a díj 8 százalékkal, a darabszám 17,5 százalékkal csökkent.

A március óta tartó időszak mindannyiunknak nehéz, és olyan helyzetbe hozott minket, amit azelőtt még nem tapasztaltunk. Ügyfeleink hozzáállásában is ezt a bizonytalanságot éreztük, kivártak, halasztották a biztosítás kötéseket, kevésbé voltak nyitottak a hosszú távú elköteleződésre

- válaszolta a Pénzcentrumnak Tamás Ildikó, a Generali biztosító kommunikációs és rendezvényszervezési csoportvezetője.

Mi történt a csomagokkal?

Lapunkat érdekelte az is, hogy a pandémia időszaka alatt változtak-e a biztosítók csomagjai, esetleg drágábbak vagy olcsóbbak lettek-e. A Generali esetében nem történt változás a főbb életbiztosításba tartozó csomagokat illetően.

Hasonlót tapasztalt a Groupama is, ők azt közölték a Pénzcentrummal, hogy szerintük egy biztosítónak pont az a feladata, hogy a bajban ott legyen és segítsen, szolgáltasson, ezért sem a termékeik kizárásain nem szigorítottak, sem a díjakat nem emelték. Tavasszal ráadásul a kockázati életbiztosításuk mellé egy plusz szolgáltatást vezettek be külön díj nélkül, ami alapján koronavírusból adódó kórházi ápolás esetén egyszeri összeget fizet ki a biztosító.

A Posta Biztosító is arról tájékoztatta lapunkat, hogy a biztosításaik nem lettek drágábbak a járvány miatt, ugyanakkor az ügyfeleik közül többen választanak magasabb biztosítási összeget szerződéskötéskor.

Ugyancsak változatlan kondíciókkal szolgáltat az NN Biztosító is, akik április 21-től több konstrukciójuknál is az ügyfelek javára tértek el egyoldalúan a szerződési feltételekben meghatározottaktól a pozitív teszttel igazolt COVID-19 megbetegedésből eredő kórházi kezelés esetén. Ez például a gyakorlatban azt jelenti, hogy a piacon általában jellemző 90 vagy 180 nap helyett a COVID-19 megbetegedés esetében mindössze két hétre rövidíti le a kockázatkizárási időt az biztosító.

Mi történt az egészségbiztosításokkal?

Az életbiztosítások szegmenséből kifejezetten érdekes, mi történik az egészségbiztosításokkal egy világjárvány idején. Az "MNB idevágó hivatalos adatai szerint 2020 második negyedévére éppenséggel csökkenés látható 2019 Q2-hez képest az egészségbiztosítási termékeknél (a fő módozatoknál, a kiegészítők nem tartoznak ide). Azonban a pandémiahelyzet alakulásával ez változhatott azóta" - közölte velünk az NN Biztosító.

Náluk például az egyes kórházi napi térítés kiegészítő biztosításaik esetében a kockázatkizárási idő fentebb említett lerövidítése nagyon fontos lépésnek számított, amit pozitívan fogadtak az ügyfelek, így az egészségbiztosítások területén náluk egyértelmű erősödés volt tapasztalható.

A Posta Biztosító arról tájékoztatatott bennünket, hogy a meglévő biztosításaik mellé ők is kínálnak új egészségbiztosítási kiegészítőket, amik a reményeik szerint elnyerik az ügyfelek tetszését. "Az első időszak hozzákötési számai mindenesetre biztatóak" - közölték.

A Groupama Biztosító Pénzcentrumnak küldött válaszaiból kiderül, hogy ők vállalati, csoportos egészségbiztosítással vannak jelen a piacon. És hogy itt nem tapasztaltak különösebb visszaesést, sőt ahogy írták, "sorra érkeznek új ajánlatkérések" hozzájuk olyan cégektől és intézményektől, ahol most döntenek az egészségbiztosítás bevezetésén. A növekedés egyik oka náluk a társaság szerint, hogy az utóbbi 3-5 évben elismert és igényelt vállalati juttatássá vált az egészségbiztosítás. Ezen felül a csoportos termékeik, illetve szolgáltató partnereik rugalmasságát is megemlítik, mint a pandémiás helyzetben is növekedni tudás zálogát.

A Generali közlése szerint, ők egészségbiztosítások terén 14,5 százalékot növekedtek 2020. március-október időszakában 2019. év azonos időszakához képest.

Mit hoz a jövő?

Nagy kérdés, immáron lassan 1 éve taposva a világméretű koronavírus-járványban, mit hoz majd a 2021-es év az élet-, egészségbiztosítások területén, vakcinástul, mindenestül.

Úgy gondoljuk, hogy nőhet az igény a kockázati biztosítások iránt (egy esetleges tragédia, vagy komolyabb betegség most közelebb került sajnos az emberekhez), illetve a megtakarítások iránt is (most látják az emberek, mennyire nagy szükség van tartalékokra)

- válaszolta a jövő évi eshetőségek vizsgálatáról a Posta Biztosító.

A NN, saját reprezentatív kutatására hitvakozva azt közölte a Pénzcentrummal, hogy az emberek nem csak elkötelezettek meglévő hosszú távú megtakarításaik mellett, de egyre többek döbbennek rá az öngondoskodás fontosságára. Ahogy látszik az is, hogy a pandémia gazdasági hatásai miatt megnövekedett az igény a jövedelempótló megoldásokra. Az említett kutatásban a válaszadók több mint 56 százaléka venné fontolóra ilyen biztosítás kötését.

Így a jövedelempótló biztosítások vélhetőleg jóval fontosabb szerephez jutnak már a közeljövőben is

- írta lapunknak a vállalat. A Genrali ennél kissé borúlátóbb volt, mint írják

úgy gondoljuk, hogy ezekben a bizonytalan időkben továbbra is a lakosság jövedelem-kiesése és az általános bizonytalanság érzet lesz hatással ügyfeleink viselkedésére, így inkább csökkenő tendenciára számítunk. Hosszabb távon látunk reális esélyt a növekedésre, a vírus előtti szintre való visszaállásra.